Mi a vízitúra

A vízitúrák általános ismertetője

A vízitúra nem más, mint egy tökéletes pihenős aktív kikapcsolódási forma. A testmozgás és a pihenés egyaránt jelen van a túrák során, hiszen kényelmes és biztonságos 4 személyes túrakenukkal napközben Magyaroszág gyönyörű vízeit járjuk, azonban ez alatt a 3-5 órás aktív program alatt csak annyira fáradunk el, hogy a parton még legyen kedvünk bezsélgetni, főzni vagy akinek úgy tartja a kedve, hajnalig bulizni.

A kempingeket, táborhelyeket úgy választjuk meg, hogy minimum a leg alapvetőbb higiéniának megfeleljenek, legyen zuhanyzó, angol wc. Szerencsére azonban ennél jóval többet nyújtanak mára ezek a vízitúrás táborhelyek.

Családosoknak jó hír, hogy szervezünk kifejezetten gyerekes családoknak is túrákat, ezeket külön jelöljük! Egészen pici gyerekeknek is tudunk felszerelést adni! És persze várjuk Őket sok-sok szeretettel!

Érdemes ezekre a túrákra rendesen felkészülni időjárás álló ruhákkal, mert ki tudja milyen időre számíthatunk. A csomagok azonban nem áznak el semmiképpen, mert minden túránkra biztosítunk csomagszállítást!  A túrákon az evezés mellett bőven van lehetőség megismerni az adott környék látványosságait, megízlelni a helyi ínyencségeket, megnézni a templomokat, múzeumokat, így aki nincs megőrülve a vízért, az is jól fogja érezni magát!

 

A hétvégi túra

Klasszikus hétvégi rövid vízitúra 3 nap (2 éjszaka). Első evezős napon általában egy nagyobb távot teszünk meg (maximum 20 km), aminek végeztével kellemes vacsoraelkészítve vár bennünket a parton, illetve ha erre helyben nincs lehetőség, akkor egy nagyszerű közös bográcsolás keretében elkészítjük a vacsoránkat saját magunk! Egy bográcsolás árát minden hétvégi túránk díja tartalmazza!

rovidtura

A második napon rövid távot teszünk meg a vízen, elbúcsúzva a tájtól és az evezős társainktól, akikkel reményeink szerint még találkozunk! :) Esőnap esetén igyekszünk valami alternatív programot találni, ez minden esetben attól függ, hogy az adott helyen van-e lehetőség ennek megoldására. (termálfürdő, városnézés stb.)

 

A 4 napos túra

Ez a túratípus a Víziló Vízitúra 2010-es újítása. Lényege, hogy a túra hétfői érkezéssel kedden indul és az utolsó evezős nap illetve a hazautazás napja péntek. Így hosszabb távokat tehetünk meg az adott vízterületen úgy, hogy marad időnk a hazautazás után pihenni a követhező heti munkakezdés előtt. Ezért hívjuk mi ezt a túrát szabadságbarát túrának :)  Egy bográcsolás árát a túra díja tartalmazza!

 

A hosszú túra

Általában 7 nap (6 éjszaka), amiből 4-5 nap evezős nap. (hosszabb túra lehetséges) A túra során kb. 100 km-t teszünk meg vízen, kényelmes napi 20 km-es szakaszokban. Egy napi evezés 3-4 óra, amit a parton közös esti sütés-főzés tesz teljessé. Egy bográcsolás árát a hosszú túra díja tartalmazza! Hogy melyik este legyen, és mit főzzünk, azt döntsétek el Ti!

hosszutura

 


Figyelem! A a túrákon, ahol nincs külön feltüntetve, ott az ár a sátras szállást tartalmazza!